Nagyon sikeresen zárult az idei Fogyatékosság-barát Munkahely elismerés díjátadója

 In Hírek

A Nemzeti Színházban rendezett díjátadón az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham), a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület és a Salva Vita Alapítvány közösen osztotta ki a díjakat.

Czibere Károly, az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a közlemény szerint a díjátadón elmondta: a fogyatékos emberek számára a munka rengeteget jelent, amellyel önállóságot, egzisztenciát tudnak teremteni, a munkaadók pedig esélyt teremtenek azzal, hogy alkalmazzák őket. Hozzátette, hogy az elmúlt hat évben duplájára emelkedett a fogyatékossággal élők körében a foglalkoztatási ráta.

A díjazottak között van a többi közt a Magyar Posta Zrt., a Szerencsejáték Zrt., az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar, a Vodafone Shared Services Budapest, az Auchan, és az E.ON Hungária.

Kilenc szervezet az idén először pályázott a díjra, tizenkilenc megújította két évvel korábban elnyert pályázatát, öten pedig különdíjban részesültek. A nyerteseknek két éven át igazolható módon fejleszteni kell a fogyatékos munkavállalók foglalkoztatásának gyakorlatát a vállalaton belül.

Recent Posts

Leave a Comment